PMFC - NTE 1866 2-0 (2-0)
Benedek József edző: "Úgy gondolom, joggal bizakodhattunk a mérkőzés előtt a pontszerzésben, hisz jól ismeri egymást a két együttes.
Ennek tudatában játszott mindkét csapat, a biztonságra törekedve. Nem igazán alakultak ki gólhelyzetek, a két 16-os közt folyt a küzdelem. Azon múlott minden, ki hibázik először a védekezésben. Ezt a szerepet a mi csapatunk vállalta fel a 24., majd a 42. percben. Így a szünetre két gólos hátránnyal mentünk.
A második játékrészben összeszedettebbek voltunk, és mentalitásban is felülmúltuk ellenfelünket, viszont a gólszerzés elmaradt. Továbbra is a küzdelem volt jellemző a játékra, mindkét oldalon sok hibával. Egy javunkra meg nem ítélt büntető volt még, ami borzolta a kedélyeket. A mérkőzésre leginkább az volt a jellemző, hogy vendéglátóink nagy rutinnal őrizték előnyüket... A két csapat játékban kioltotta egymást.
Azt gondolom megtettünk mindent a siker érdekében, de ezen a napon a szerencse nem mellénk állt. Végre fel tudtunk "pörögni" a feladatra, sokat dolgoztunk a mezőnyben, de most ez kevés volt..."
A mérkőzés jegyzőkönyve
|