Szombaton az őszi szezonban utoljára játszottunk hazai pályán, a Veszprém FC együttesét fogadtuk.
Benedek József, edző: "A mérkőzés kezdete előtt nyilván való volt, hogy a pécsi siker akkor ér majd valamit, ha soros ellenfelünket le tudjuk győzni. Ennek ellentmondott első félidei játékunk, hisz elég nehezen értünk oda fejben. Sok hibával játszottunk, majd minden átadásunk vagy labdaátvételünk hibás volt. Nem rontott egymásnak a két csapat, a biztonságra helyeződött a hangsúly, mégis egy védelmi hibából mi kaptunk gólt, már a 12. percben. Furcsa módon ez megnyugtatott bennünket és bátrabban kezdtünk játszani, ami a félidő hajrájában góllá érett, Hozlár Edina révén.
Jó lett volna úgy kezdeni a második félidőt, hogy ne kapjunk gólt mindjárt az elején, de egy buta szabálytalanság miatt büntetőhöz jutott a vendégcsapat...Megint futhattunk az eredmény után.... Nem sokáig váratott magára egyenlítő találatunk, melyet Szollár Bernadett szerzett szabadrúgásból.
A mérkőzés hátralévő részére a küzdelem volt jellemző, amiből egy kis odafigyeléssel gólokkal jöhettünk volna ki, hisz volt két olyan gólszerzési lehetőségünk, amit csak mi tudunk kihagyni.
Összességében az elért eredmény reális, hisz végig inkább a küzdeni tudás dominált."
A Nyugati-csoport további eredményei:
ZTE FC - PVSK 8-3
DAC Unió Fc - Videoton FC 2-3
PMFC-Matias - FTC U19 0-6
A megyei csökkentett pályaméretű bajnokságban a ZTE FC csapatához utaztunk vasárnap. A találkozó végén nagyarányú győzelemnek örülhettünk. A mérkőzés jegyzőkönyve