Az őszi szezon utolsó fordulójában a tabella harmadik helyén álló Győri Eto gárdájához utaztunk. Szekeres Katalin reggel kénytelen volt lemondani az utat, így egy cserével érkeztünk. Az Eto Park műfüves pályáján mérkőztünk meg egymással, szakadó esőben.
Benedek József edző: "Jól szervezett védekezéssel és abból induló kontra akciókra építettük taktikánkat. Ez az első játékrészben jól is működött, sőt Hozlár Edina révén akár gólt is szerezhettünk volna, de kimaradt...Sorra visszatérő hibáinkat nagyon lassan javítjuk, ez látszik csapatjátékunkon. Pontatlanok vagyunk, így nehezen építgetjük támadásainkat...A második játékrészben már látszott a fizikális különbség a két csapat között. Egyre többet hibáztunk kulcs pozíciókban, ami két bekapott gólt eredményezett.
Összességében úgy gondolom mindenki hozzá tette azt amit hozzá tudott tenni ezen a napon. Küzdeni tudásból ismét jeles jár a csapatnak. Mégis ha ki kell emelnem valakit, akkor azt mondom, hogy Balassa Szabina, Uber Nikolett, Horváth Eszter és Szollár Bernadett játéka volt meghatározó.
Minden dicséretet megérdemel a hozzá állásotok és a mentalitásotok."