"Ideális labdarúgó időben, és jó talajú pályán játszhattuk mérkőzésünket Pókaszepetken. Az első percekben már nyilvánvalóvá vált, nem lesz könnyű dolgunk, hisz ellenfelünk felállásából következett, hogy az 1:1 elleni párharcok fognak dönteni. Jól kezdtünk, hisz az 5. percben vezetést szereztünk Halász Dóri révén. E találatunkat némi meddő me
... Tovább »
"Betegség és sérülés írta a kezdőt ezen a hétvégén, nem kis feladatot jelentve. Mindezen felül a zord időjárás próbált beleszólni a játékba, több kevesebb sikerrel.
"A hét folyamán jól felkészültünk ellenfelünkből, ami az első félidőben látható volt. Játékunkat ennek ellenére jól blokkolta többet futó ellenfelünk. A játék kiegyenlített volt, két helyzete adódott vendégünknek, amit kapusunk bravúrral hárított. Lehetőségünk volt, de azt vagy nem ismertük fel időben, vagy a
... Tovább »
Benedek József edző:"A Sopron csapatának vendégei voltunk a hétvégén. Azon csapaté, akik az elmúlt bajnokságban egy ponttal előttünk végeztek a tabellán. Tehát jó mérkőzésre volt kilátás. Most a fő feladat az volt mérkőzés előtt, hogy fejben odaérjünk és már a kezdést jelentő sípszótól felpörögve játszunk. Ez meg is hozta az eredményt, hisz ez alkalommal velünk fordult elő, hogy már a 10. percben 2:0-ra vezettünk, Halász D. és Balogh E. révén. Ellenfelünk nagyobb sebességre kapcsolt és pár perc múlva szépíteni tudott. Őriztük az eredményt a félidőben, így a játék a mezőnyben
... Tovább »
"A Teskánd csapatát fogadta megyés csapatunk a hétvégén. Már a 8. percben megkezdtük a gól gyártást Szekeres K. révén, akit Szabó Zs. góljai követtek. Lendületes játékkal rukkoltunk ki, így ellenfelünket kapujához szegezve alakítottuk ki helyzeteink sorát. Jó volt látni, hogy mindenki a játékkal törődik, és jó kedvvel játszik. Ennek lett eredménye a félidei 5:0, melyhez Veres V. gólja még hozzájárult. A második félidőben sem változott a játék képe, ahol is Szollár B. és Boros G. góljaival növeltük előnyünket a jórészt csak a véde
... Tovább »
Benedek József edző: " Cserék nélkül indultunk Gutorföldére. Ez viszont nem jelentette azt, hogy kishitűek lettünk volna a mérkőzés végeredményét illetően. Nehezen kezdtünk, de mire mindenki megbarátkozott posztjával már uraltuk a mérkőzést. Nem volt kétséges, hogy ezen a napon ( is ) győzelemmel hagyjuk el a pályát. Mindezek ellenére fölényünk csak a második játékrészben realizálódott gólokban, ami számát tekintve akár két számjegyű is lehetett volna!