Baloghné Munkácsi Andrea, edző: „Hazai pályán fogadtuk a bajnokaspiráns Zalaapáti együttesét. Nehéz ellenfélre számítottunk, ami az első percekben be is igazolódott. Letámadtak a vendégek és már a 4. percben vezetéshez jutottak. Képtelenek voltunk levédekezni játékosaikat, akik jól felkészülten, sok futással alakították ki helyzeteiket. A párharcokat rendre elveszítettük, ritkán jutottunk el ellenfelünk kapujáig. Az első játékrészben Szollár szabadrúgása dicsérhető, melyet bravúrral védett a Zalaapátis hálóőr. A félidő végére 6 gólos hátrányba kerültünk.